249-ben az új
római császár Decius lett, s két fiát, Herenniust és Hostilianust azonnal caesarrá (vagyis a császári hatalom örökösévé)
avatta. Valahogy nem nagyon érezhette magát biztonságban (a birodalom
anarchikus folyamatait figyelembe véve nem is csoda), úgyhogy elrendelte, hogy
minden római polgár könyörögjön érte és családjáért az istenekhez, és mutassanak
be áldozatot értük. Nem is hagyta elsumákolni a dolgot: Akik eleget tettek a
felszólításnak, azok igazolást kaptak, akiknek pedig nem volt igazolásuk, azok
ellen eljárást indítottak.
Herennius [a kép forrása: https://www.flickr.com/photos/bstorage/7919171066] |
Hostilianus [a kép forrása: https://www.flickr.com/photos/bstorage/7919171066] |
Ciprián,
Karthágó püspöke, mint keresztény, semmi ilyesmire nem volt hajlandó, ezért barátai meggyőzték,
hogy még Africa Provinciából is jobb lesz, ha elmenekül. Mivel már
püspök volt, egyházát távolléte alatt levelek által kormányozta. A keresztény
egyház eddigre hivatalossá tette, hogy vallásüldözés idején szabad
menekülni, de azért Ciprián ellenfelei (például Novatus) igyekeztek őt a megfutamodás miatt befeketíteni. Tény,
hogy ezek az ellenfelek mertek a Birodalom területén maradni.
Nem csak Ciprián
volt, aki ellenállt a császári rendeletnek, hanem általában a keresztények, hiszen
ellenkezett meggyőződésükkel a rendelet. Így ők lettek a szálka a császár
szemében. Véget is ért számukra a nyugalmas időszak. Decius 250-ben betiltotta a kereszténységet úgy, ahogy volt. Arra
hivatkozott, hogy a keresztények megsértik az ősök tiszteletét. Akik a tiltás
után még mindig kereszténynek vallották magukat, azokat foglyul ejtették és
kényszerítették, hogy áldozatot mutassanak be a császárnak és Róma isteneinek.
Ha nem tették, azért halálbüntetés járt. Fábián
pápa vértanúhalált halt.
Ciprián
egyik levelében arról írt, hogy örül neki, hogy sok keresztény vállalja a
mártírhalált…
Novatust – ellenfelét –,
aki maradt a mártírhalál fenyegetésében a Birodalomban, viszont kiközösítette a
keresztény egyházból. De Novatus sem
hagyta magát; egyenesen Rómába ment, hogy ott szerezzen támogatást Ciprián ellen.
Miután Fábián pápa meghalt, jó darabig nem tudtak új
pápát választani. Majd amikor végre megválasztották Kornélt, aki Ciprián pártján állt és a megbocsátást hirdette, a
keresztények egy jelentős része nem értett egyet a választással, ezért ők Novantianust állították ellenpápának. Novantianus Novatus pártján volt, és azt
vallotta, hogy bizonyos bűnöket nem bocsáthat meg az egyház és azok elkövetőit
(pl. gyilkosság, házasságtörés) ki kell közösíteni.
Közben Etiópiából elindult egy súlyos járvány
(talán himlő). Egyiptomon keresztül
eljutott Rómába is. Egyiptomban a
betegség továbbterjedésének megfékezése érdekében elégették a holttesteket,
majd égetett mésszel leöntve temették el őket. Ciprián szemtanúja volt a járványnak és le is írta, amit
tapasztalt, a De
mortalitate ("A halandóságról") c. munkájában.
Rómában naponta 5000 ember halt meg a járvány
következtében. De biztos, ami biztos, még polgárháborút is folytattak Decius
hívei és ellenfelei. Óriási volt az elégedetlenség, ezért Decius úgy erősítette meg magát, hogy társcsászárává
tette mindkét fiát. Így már hárman igyekeztek rendet tartani a Birodalomban.
'Nyilván' a keresztények nem-könyörgése volt az oka
annak is, hogy a kárpok (szabad dákok) és a gótok már megint helytelenkedtek a
határok mentén. Decius és idősebb fia, Herennius a helyszínre mentek harcolni.
A császár kisebbik fia, Hostilianus Rómában maradt
uralkodni.
Decius
és Herennius eleinte sikerrel vették föl a harcot. Decius egyik
hadvezére, Priscus – Trákia
Provincia kormányzója – azonban átállt a gótokhoz. Ennek oka az volt, hogy amikor a rómaiak győzelemre
álltak és D felé haladtak, elvesztette a reményt, hogy a császári sereg az ő
tartományát fölmentse. Ezért meggyőzte katonáit, hogy kiáltsák ki őt
császárnak. Így – császári minőségben tudott tárgyalni a gótokkal és megegyezett velük a szabad elvonulásban. A gótok azonban nem tartották meg
ígéretüket. Priscus árulásáért
halállal fizetett. Priscus árulása után a gótok majdnem teljesen megsemmisítették a római sereget.
Decius,
seregének maradékával Trebonianus
Gallushoz menekült, hogy csatlakozzon az ő csapataihoz. Trebonianus
Moesia Provincia (ma szerb és bolgár terület) helytartója volt és ő is a gótokkal küzdött.
Trebonianus [a kép forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/Trebonianus_Gallus_r%C3%B3mai_cs%C3%A1sz%C3%A1r] |
Ők ketten csapatokat állítottak a Duna mentén, azzal
a céllal, hogy a gótok visszatérését
hazájukba megakadályozzák. Ám ők Deciust tőrbe csalták; aki a csata
során belefulladt a mocsárba, fiát, Herenniust pedig nyílvessző találta
el. A római seregnek is jelentős
része elpusztult. A császár és fia halálát látva a sereg Trebonianust kiáltotta ki császárrá. Trebonianus kénytelen volt a gótokkal békét kötni és biztosítani számukra a szabad hazatérést foglyaikkal együtt, sőt évenkénti juttatásokat ígérni nekik.
Jog szerint a Rómában maradt, 13 éves Hostilianuslett volna a császár. Ez Trebonianusnak eszébe is jutott, s hogy ne így legyen, megfosztotta Hostilianust
császári címétől. De saját fia, Volusianus
mellett Hostilianust is caesarrá avatta. Így Hostilianus másodszor is
császárörökös lett. Nem sokkal később társcsászárává (augustussá) tette mindkét
fiút. Élni ezzel a lehetőségével Hostilianus
már nem tudott, mert őt is utolérte a járvány és meghalt. Trebonianus az özvegy
császárnét (Hostilianus anyját) meghagyta jog szerint császárnéi rangjában.
Decius és
fiai halálának hírét véve most már Ciprián
haza mert térni Karthagóba.
S a
keresztények általában megkönnyebbültek. Vezetőik a külső nyomás
elhárulásával megint egymás ellen fordultak (hamar átvette a politika a tanok
helyét…): Kornél pápa 251-ben
kiközösítette Novantianust az
egyházból.
A római
seregben tovább terjedt a járvány, ami miatt nem hogy győzni, de harcolni sem
nagyon tudtak. Ennek örömére a gótok
a Dunánál támadták a Birodalmat, a perzsák
pedig elözönlötték Mezopotámiát, Syria
Provinciát és Antiokhia Provinciát. I. Sápúr perzsa király lehetett az, aki megölte Armenia királyát, II. Tiridátészt.
Tiridátész fia Rómába menekült.
A keresztények megkönnyebbülése nem tartott sokáig: Trebonianus,
hogy elterelje a nép figyelmét az aggasztó hadi sikertelenségekről, s ezáltal
netán népszerűséget veszítsen, inkább felújította a keresztények üldözését. Kornél pápát fogságba ejtették, aki
fogvatartása alatt meg is halt. Az új pápa I.
Lucius lett, akit Trebonianus rögtön száműzött.
A sok
szerencsétlenség közepette egyetlen győztes csatát sikerült vívni a gótok ellen. Ezt a csatát Marcus Aemilius Aemilianus vezette. A
katonák annyira megörültek a sikernek, hogy Aemilianust azon nyomban
kikiáltották császárnak. Ő ebbe szépen bele is élte magát, és haddal elindult
Rómába, hogy ennek megfelelően elfoglalja a trónt.
Aemilianus [a kép forrása: https://hu.pinterest.com/pin/644225921666184208/?lp=true] |
Amikor Aemilianus serege megérkezett Rómába,
Trebonianus
katonái látták, hogy ők annyival kevesebben vannak, hogy ez már ’veszett fejsze
nyele’. Hiába hívták segítségül Raetiából Valerianus katonai parancsnokot, ő nem érkezett meg időben. Nem akartak
fölöslegesen kardélre hányódni, ezért úgy döntöttek, inkább besegítenek az
ellenfélnek, s ők maguk ölték meg császárukat, Trebonianust. Meg persze
a fiát, Volusianust is.
Volusianus [a kép forrása: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Buste_de_Volusianus,_MBA.jpg] |
Marcus
Aemilius Aemilianus elfoglalta a trónt.
A korábban Trebonianus
által segítségül hívott Valerianus
azonban végre megérkezett Raetiából a hadával. Aemilianus elébe ment. Ám
ezúttal Aemilianus katonái vélték úgy, hogy Valerianus serege jóval erősebb, ezért ők ölték meg Aemilianust.
Kikiáltották
császárrá Valerianust és fiát, Gallienust. Ők a feladatokat úgy
osztották meg, hogy Valerianus a perzsa,
Gallienus
pedig a germán problémával
foglalkozott. Ez utóbbira is nagy szükség volt, ugyanis a boranusok (germán törzs) már a Fekete-tenger vidékét támadták, az
Azovi-tengernél pedig gótok
telepedtek le.
Valerianus pénze [a kép forrása:
http://multunk.com/index.php?title=Valerianus_cs%C3%A1sz%C3%A1r]
|
Gallienus [a kép forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/Gallienus_r%C3%B3mai_cs%C3%A1sz%C3%A1r] |
Az új császár eleinte engedékenyebb volt a
keresztényekkel szemben, I. Lucius pápát
is visszaengedte Rómába.
A pápa bűnbocsánatot hirdetett azoknak, akik az
üldözések idején megtagadták keresztény hitüket. Ez persze Novantiusnak és az ő híveinek nem tetszett.
Egy évvel később azonban ez a császár is – megijedve a sok gondtól-bajtól – arra gondolt, hogy
Róma istenei haragudtak meg. S mi másért haragudnának, mint azok miatt, akik
őket nem tisztelik. Ismét megkezdődtek a keresztényüldözések. I. Lucius pápa vértanúhalált halt.
Elfogták Origenészt is, aki szintén
belehalt a kínzásokba.
Origenész [a kép forrása: http://www.origo.hu/tudomany/20120612-origenesz-szenzacios-okereszteny-keziratokat-talaltak-munchenben.html] |
Ezt követően I.
István lett az új pápa. Ő is bűnbocsánat-hívő volt. Néhány püspök azt
mondta, hogy akik az üldözések idején megtagadták hitüket, azoknak fel kellene
újítani az esküjüket. A pápa velük sem értett egyet.
A gótok azután, hogy elfoglalták az
Azovi-tenger mellett a Krím-fsz.-et, ott római hadihajókat tudtak szerezni.
Ezek segítségével 255-re eljutottak Kis-Ázsiáig, ahol nagy pusztításokat vittek
véghez. Az ephesosi Arthemis-templomot is – ami az ókori világ hét csodájának
egyike volt – kifosztották és részben lerombolták. A templom oszlopai márványból épültek, a tetőzete cédrusfából volt, a szentély szárnyas ajtaja
ciprusfából, amit bearanyoztak. Artemisz szobrát arannyal és ezüsttel
borították be. [http://latogatok.hu/news.php?extend.5] Úgyhogy volt mit elvinniük
a gótoknak.
Az epheszoszi Arthemisz-tempom maradványai [a kép forrása: http://fonix-szovetseg.gportal.hu/gindex.php?pg=31119667] |
Az epheszoszi Arthemisz-templom megmaradt oszlopai [a kép forrása: https://hu.depositphotos.com/112877676/stock-photo-temple-of-artemis-in-the.html] |
Az epheszoszi templom Arthemisz-szobrának másolata. A szobor nyakában az Arthemisznek áldozott bikák preparált heréi lógtak. [a kép forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/Artemisz] |
256-ban a perzsák
fényes győzelmet arattak a rómaiak
fölött. Benyomultak Syriába és elfoglalták Arméniát. Antiokheia városát elfoglalták, a görög lakosokat elhurcolták rabszolgának. A város bevételéhez a rómaiaktól ellesett faltörő kost használtak. Ezt az ostrom után
szétszerelve visszavitték magukkal Harránig, majd ott hagyták és megfeledkeztek
róla. Nem is sejtették, hogy ennek a hanyagságnak 100 évvel később még következményei
lesznek…
Közben a gótok
szerzett hadihajóikkal eljutottak Krétára és Ciprusra, s
kifosztották a két szigetet.
Valerianus
aggodalma a Birodalomért egyre csak nőtt. Úgy érezte, Róma istenei többet várnak
tőle. Ő maga kompromisszumra törekvő ember lehetett: Elnézte volna, hogy a
keresztények a magánéletükben tiszteljék Jézust. Otthon. A négy fal között. De
elrendelte, hogy a magas rangú keresztény egyházatyák mutassanak be végre áldozatot
az állam isteneinek – hogy azok megnyugodjanak végre.
István
pápa
persze nem volt hajlandó, így vértanúhalált halt. A következő pápa II. Sixtus
lett. Sixtus azt mondta, hogy aki az
üldözések miatt megtagadta hitét, az keresztelkedjen meg újra.
Valerianus
még mindig nem érte el célját; úgy látta, határozottabb fellépést kell
mutatnia: A Birodalom K-i felében 258-tól halállal büntették a keresztény
papokat. A keresztény senatoroknak és lovagoknak „csak” a vagyonát kobozták el,
a földek keresztény bérlőire pedig bányamunka várt. II. Sixtust lefejezték.
Ciprián
végül önként tért vissza Karthagóba, hogy ő is vállalja a dicsőített
vértanúhalált. A városban el is fogták. Többször megpróbálták őt rávenni, hogy
pogány isteneknek áldozzon, de ő megtagadta ezt. Hóhérját kifizette 25
arannyal, s maga kötötte be magának a szemét, majd odanyújtotta kezét, hogy
megkötözhessék. Ezután leszúrták őt. A hagyomány szerint keresztény
testvéreinek volt lehetőségük rá, hogy felfogják vérét lepedőkkel, kendőkkel, s
ereklyeként megőrizzék.
Úgy tűnik,
Róma isteneinek még ez sem volt elég: A Rajnánál betörtek a Birodalomba a frankok és az alemannok.
Ezt látva Gallienust sikerült az új pápának; Dénesnek meggyőznie, hogy békét
garantáljon a keresztényeknek. Dénes pápa
– mikor lehetővé vált – nagy összegű segélyt küldött a kis-ázsiai püspököknek,
hogy azok újjá tudják építeni a gótok által lerombolt templomokat és ki
tudjanak fizetni váltságdíjakat.
Az alemannok és franok ellen Postumus,
Germánia Provincia kormányzója védte a területet többé-kevésbé sikerrel.
Gallienus
császár a helyszínre ment, hogy segítsen neki. Fiát, Saloniust is magával vitte. Colonia (Köln) városában állomásoztak.
--> Virtuális barangolás az ókori Kölnben: https://www.youtube.com/watch?v=RDJL28PSqn0
A csaták után nézeteltérésük támadt: Gallienus
császár a hadizsákmányt – a törvénynek megfelelően – be akarta szolgáltatni a
kincstárnak, Postumus viszont – az
észszerűségnek megfelelően – katonái között akarta szétosztani. Természetesen a
katonáknak ez utóbbi volt a szimpatikusabb megoldás. A nézeteltérés odáig
fajult, hogy Postumus megtámadta
Coloniát. Elfoglalta a várost, minek során Saloniust
(a császár fiát) megölték. Postumust
a katonái lelkesen kikiáltották császárrá.
Kapva az alkalmon Gallia tartomány
is föllázadt a társcsászárok ellen. Gallia népe úgy döntött, hogy független állam lesznek
és ezt el is érték egy időre. Ők is Postumust kiáltották ki
császáruknak.
Hamarosan Hispánia, Germánia és Britannia
Provinciák is Postumus mellé álltak és őt
tekintették császárnak. Ezen tartományok Coloniát tették meg fővárosuknak.
Ekkor frankok
törtek be Galliába, s Hispániába
is bejutottak. Gallienus a helyszínre ment harcolni. Majd alemannok támadtak
Raetiára (ma Svájc) és onnan Itáliára. Eljutottak Rómáig. A senatus által felállított sereg védte Rómát és sikerült is visszaverniük a
támadást. A visszavonuló alemann
csapatok a hazatérő Gallienussal szembetalálkoztak... a ’találkozás’ a rómaiak
számára olyan sikeres volt, hogy a következő 10 évben az alemannok nem háborgatták a Birodalmat.
Ugyanakkor a senatus ereje elgondolkodtatta és meg
is ijesztette Gallienust és biztos, ami biztos; elvette tőlük katonai vezető
posztjaikat.
Illyricum
katonai parancsnoka, Regalianus ekkorra
rájött, hogy ő akar lenni a császár. Ugyanis az ő provinciájában az emberek úgy
érezték, hogy a központi hatalom elhanyagolja a védelmüket. De Illyricumba
beáradtak a szarmaták és megölték Regalianust. Csak magának, Gallienusnak
sikerült őket kiűznie, s utána személyesen irányította az általuk
elpusztított területek újjáépítését.
Regalianus pénze [a kép forrása: http://www.wildwinds.com/coins/ric/regalianus/i.html] |
260-ban megint több határ mentén akadt gond
egyszerre: a szászok, frankok és alemannok csapatainak sikerült D-re tolniuk a határvonalat.
A perzsák
az emesszai ütközetben foglyul ejtették az idősebb császárt, Valerianust.
Fia, Gallienus
meg sem próbálta kiszabadítani. Talán magának akarta a hatalmat, talán nem volt
akkora hadi ereje, vagy talán csak nem ért rá, a birodalom ügyeinek nagyobb
felelőssége miatt...
Valerianusnak I. Sápúr fogságában az
volt a feladata élete végéig, hogy reggelenként felsegítse lovára a perzsa
uralkodót. 264-ig élt.
262-ben Gallienus az egész Kelet
kormányzójává nevezte ki Odaenathust,
ő pedig gyors hadjáratban Ktésziphonig (a Szászánida Birodalom fővárosáig) űzte vissza a perzsákat.
Gallienus
lassan összeszedte erejét, hogy megpróbáljon leszámolni a nyugati provinciák
által császárnak kikiáltott Postumusszal is. Megtámadta őt, Postumus
azonban sikeresen védekezett.
Odaenathus
hatalma viszont kezdett túlzottá válni, ezért megölték őt. Ekkor özvegye, Zénobia
magához ragadta a hatalmat Palmüra városa fölött. Fia, Vaballathus még túl fiatal volt az uralkodáshoz. Az asszony
önállósította magát és meghódította a római Közel-Kelet nagy részét. Ebből lett a Palmürai Királyság.
Míg a Római Birodalom az összeomlás felé
száguldott, Ázsia nagy Birodalma, Kína
a stabilizálódás irányába indult el. Szun Liangot 258-ban Szun
Hsziu követte a trónon.
A következő évben az északi terület ura, Cao
Vej megtámadta Kogurjót,
ahol Csungcshon
volt a király. Ő sikerrel védekezett.
Ekkor Cao Vej inkább Szecsuán
ellen fordult és azt le is győzte. De nem élvezhette sokáig győzelme
gyümölcsét, ugyanis egyik hadvezére megölte és trónra lépett. Így kezdődött a
(második) Csin dinasztia uralma.
A kogurjói
királyról, Csungcshonról úgy hírlik, hogy egyszer beleszeretett egy
szépséges lányba, akit második feleségévé tett. Ő és az első feleség azonban
nagyon féltékenyek voltak egymásra és állandóan a királyt szekálták, hogy
előtte egymást befeketítsék. Egy alkalommal, mikor a király már amúgy is elég
ideges lehetett a kínaiak támadásai miatt, a második feleség azzal vádolta meg
az első feleséget, hogy az egy zsákba varrva a tengerbe akarja őt dobatni. A
király szerelme már bizonyára elmúlt, s olyan ideges lett, hogy ő maga dobatta
a tengerbe a második feleséget.
Kína határait is „barbárok”
fenyegették: Az északi sztyeppéken élő lovas nomád harcos törzsek ugyanis
megerősödtek és időnként összeálltak egy-egy törzsszövetséggé. Ám Kínának sikerült megvédenie a határait.
Indiában; közelebbről a Kusán Birodalomban 246-ban Vashiskát III. Kaniska váltotta a
trónon. 250-ben pedig egy I. Csandragupta nevű uralkodó új
dinasztiát alapított.