19. Villámcsászárságok [i.sz. 249-268]

 249-ben az új római császár Decius lett, s két fiát, Herenniust és Hostilianust azonnal caesarrá (vagyis a császári hatalom örökösévé) avatta. Valahogy nem nagyon érezhette magát biztonságban (a birodalom anarchikus folyamatait figyelembe véve nem is csoda), úgyhogy elrendelte, hogy minden római polgár könyörögjön érte és családjáért az istenekhez, és mutassanak be áldozatot értük. Nem is hagyta elsumákolni a dolgot: Akik eleget tettek a felszólításnak, azok igazolást kaptak, akiknek pedig nem volt igazolásuk, azok ellen eljárást indítottak.

 

Herennius [a kép forrása: https://www.flickr.com/photos/bstorage/7919171066]

Hostilianus [a kép forrása: https://www.flickr.com/photos/bstorage/7919171066]

Ciprián, Karthágó püspöke, mint keresztény, semmi ilyesmire nem volt hajlandó, ezért barátai meggyőzték, hogy még Africa Provinciából is jobb lesz, ha elmenekül. Mivel már püspök volt, egyházát távolléte alatt levelek által kormányozta. A keresztény egyház eddigre hivatalossá tette, hogy vallásüldözés idején szabad menekülni, de azért Ciprián ellenfelei (például Novatus) igyekeztek őt a megfutamodás miatt befeketíteni. Tény, hogy ezek az ellenfelek mertek a Birodalom területén maradni. 

 Nem csak Ciprián volt, aki ellenállt a császári rendeletnek, hanem általában a keresztények, hiszen ellenkezett meggyőződésükkel a rendelet. Így ők lettek a szálka a császár szemében. Véget is ért számukra a nyugalmas időszak. Decius 250-ben betiltotta a kereszténységet úgy, ahogy volt. Arra hivatkozott, hogy a keresztények megsértik az ősök tiszteletét. Akik a tiltás után még mindig kereszténynek vallották magukat, azokat foglyul ejtették és kényszerítették, hogy áldozatot mutassanak be a császárnak és Róma isteneinek. Ha nem tették, azért halálbüntetés járt. Fábián pápa vértanúhalált halt.

 Ciprián egyik levelében arról írt, hogy örül neki, hogy sok keresztény vállalja a mártírhalált…  

 Novatust – ellenfelét –, aki maradt a mártírhalál fenyegetésében a Birodalomban, viszont kiközösítette a keresztény egyházból. De Novatus sem hagyta magát; egyenesen Rómába ment, hogy ott szerezzen támogatást Ciprián ellen.

 Miután Fábián pápa meghalt, jó darabig nem tudtak új pápát választani. Majd amikor végre megválasztották Kornélt, aki Ciprián pártján állt és a megbocsátást hirdette, a keresztények egy jelentős része nem értett egyet a választással, ezért ők Novantianust állították ellenpápának. Novantianus Novatus pártján volt, és azt vallotta, hogy bizonyos bűnöket nem bocsáthat meg az egyház és azok elkövetőit (pl. gyilkosság, házasságtörés) ki kell közösíteni. 

 Közben Etiópiából elindult egy súlyos járvány (talán himlő). Egyiptomon keresztül eljutott Rómába is. Egyiptomban a betegség továbbterjedésének megfékezése érdekében elégették a holttesteket, majd égetett mésszel leöntve temették el őket. Ciprián szemtanúja volt a járványnak és le is írta, amit tapasztalt, a De mortalitate ("A halandóságról") c. munkájában.

Rómában naponta 5000 ember halt meg a járvány következtében. De biztos, ami biztos, még polgárháborút is folytattak Decius hívei és ellenfelei. Óriási volt az elégedetlenség, ezért Decius úgy erősítette meg magát, hogy társcsászárává tette mindkét fiát. Így már hárman igyekeztek rendet tartani a Birodalomban.

 'Nyilván' a keresztények nem-könyörgése volt az oka annak is, hogy a kárpok (szabad dákok) és a gótok már megint helytelenkedtek a határok mentén. Decius és idősebb fia, Herennius a helyszínre mentek harcolni. A császár kisebbik fia, Hostilianus Rómában maradt uralkodni.

 Decius és Herennius eleinte sikerrel vették föl a harcot. Decius egyik hadvezére, Priscus – Trákia Provincia kormányzója – azonban átállt a gótokhoz. Ennek oka az volt, hogy amikor a rómaiak győzelemre álltak és D felé haladtak, elvesztette a reményt, hogy a császári sereg az ő tartományát fölmentse. Ezért meggyőzte katonáit, hogy kiáltsák ki őt császárnak. Így – császári minőségben tudott tárgyalni a gótokkal és megegyezett velük a szabad elvonulásban. A gótok azonban nem tartották meg ígéretüket. Priscus árulásáért halállal fizetett. Priscus árulása után a gótok majdnem teljesen megsemmisítették a római sereget.

 Decius, seregének maradékával Trebonianus Gallushoz menekült, hogy csatlakozzon az ő csapataihoz.  Trebonianus Moesia Provincia (ma szerb és bolgár terület) helytartója volt és ő is a gótokkal küzdött.

Trebonianus [a kép forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/Trebonianus_Gallus_r%C3%B3mai_cs%C3%A1sz%C3%A1r]

 Ők ketten csapatokat állítottak a Duna mentén, azzal a céllal, hogy a gótok visszatérését hazájukba megakadályozzák. Ám ők Deciust tőrbe csalták; aki a csata során belefulladt a mocsárba, fiát, Herenniust pedig nyílvessző találta el. A római seregnek is jelentős része elpusztult. A császár és fia halálát látva a sereg Trebonianust kiáltotta ki császárrá. Trebonianus kénytelen volt a gótokkal békét kötni és biztosítani számukra a szabad hazatérést foglyaikkal együtt, sőt évenkénti juttatásokat ígérni nekik.

 Jog szerint a Rómában maradt, 13 éves Hostilianuslett volna a császár. Ez Trebonianusnak eszébe is jutott, s hogy ne így legyen, megfosztotta Hostilianust császári címétől. De saját fia, Volusianus mellett Hostilianust is caesarrá avatta. Így Hostilianus másodszor is császárörökös lett. Nem sokkal később társcsászárává (augustussá) tette mindkét fiút. Élni ezzel a lehetőségével Hostilianus már nem tudott, mert őt is utolérte a járvány és meghalt. Trebonianus az özvegy császárnét (Hostilianus anyját) meghagyta jog szerint császárnéi rangjában.

 Decius és fiai halálának hírét véve most már Ciprián haza mert térni Karthagóba.

 S a keresztények általában megkönnyebbültek. Vezetőik a külső nyomás elhárulásával megint egymás ellen fordultak (hamar átvette a politika a tanok helyét…): Kornél pápa 251-ben kiközösítette Novantianust az egyházból.

 A római seregben tovább terjedt a járvány, ami miatt nem hogy győzni, de harcolni sem nagyon tudtak. Ennek örömére a gótok a Dunánál támadták a Birodalmat, a perzsák pedig elözönlötték Mezopotámiát, Syria Provinciát és Antiokhia Provinciát. I. Sápúr perzsa király lehetett az, aki megölte Armenia királyát, II. Tiridátészt. Tiridátész fia Rómába menekült.

 A keresztények megkönnyebbülése nem tartott sokáig: Trebonianus, hogy elterelje a nép figyelmét az aggasztó hadi sikertelenségekről, s ezáltal netán népszerűséget veszítsen, inkább felújította a keresztények üldözését. Kornél pápát fogságba ejtették, aki fogvatartása alatt meg is halt. Az új pápa I. Lucius lett, akit Trebonianus rögtön száműzött.

 A sok szerencsétlenség közepette egyetlen győztes csatát sikerült vívni a gótok ellen. Ezt a csatát Marcus Aemilius Aemilianus vezette. A katonák annyira megörültek a sikernek, hogy Aemilianust azon nyomban kikiáltották császárnak. Ő ebbe szépen bele is élte magát, és haddal elindult Rómába, hogy ennek megfelelően elfoglalja a trónt. 

Aemilianus [a kép forrása: https://hu.pinterest.com/pin/644225921666184208/?lp=true]

 Amikor Aemilianus serege megérkezett Rómába, Trebonianus katonái látták, hogy ők annyival kevesebben vannak, hogy ez már ’veszett fejsze nyele’. Hiába hívták segítségül Raetiából Valerianus katonai parancsnokot, ő nem érkezett meg időben. Nem akartak fölöslegesen kardélre hányódni, ezért úgy döntöttek, inkább besegítenek az ellenfélnek, s ők maguk ölték meg császárukat, Trebonianust. Meg persze a fiát, Volusianust is.

Volusianus [a kép forrása: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Buste_de_Volusianus,_MBA.jpg]

 Marcus Aemilius Aemilianus elfoglalta a trónt.

 A korábban Trebonianus által segítségül hívott Valerianus azonban végre megérkezett Raetiából a hadával. Aemilianus elébe ment. Ám ezúttal Aemilianus katonái vélték úgy, hogy Valerianus serege jóval erősebb, ezért ők ölték meg Aemilianust.

 Kikiáltották császárrá Valerianust és fiát, Gallienust. Ők a feladatokat úgy osztották meg, hogy Valerianus a perzsa, Gallienus pedig a germán problémával foglalkozott. Ez utóbbira is nagy szükség volt, ugyanis a boranusok (germán törzs) már a Fekete-tenger vidékét támadták, az Azovi-tengernél pedig gótok telepedtek le. 

Valerianus pénze [a kép forrása:

http://multunk.com/index.php?title=Valerianus_cs%C3%A1sz%C3%A1r]

Gallienus [a kép forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/Gallienus_r%C3%B3mai_cs%C3%A1sz%C3%A1r]

 Az új császár eleinte engedékenyebb volt a keresztényekkel szemben, I. Lucius pápát is visszaengedte Rómába.

A pápa bűnbocsánatot hirdetett azoknak, akik az üldözések idején megtagadták keresztény hitüket. Ez persze Novantiusnak és az ő híveinek nem tetszett.

 Egy évvel később azonban ez a császár is – megijedve a sok gondtól-bajtól – arra gondolt, hogy Róma istenei haragudtak meg. S mi másért haragudnának, mint azok miatt, akik őket nem tisztelik. Ismét megkezdődtek a keresztényüldözések. I. Lucius pápa vértanúhalált halt. Elfogták Origenészt is, aki szintén belehalt a kínzásokba.

Origenész [a kép forrása: http://www.origo.hu/tudomany/20120612-origenesz-szenzacios-okereszteny-keziratokat-talaltak-munchenben.html]

 Ezt követően I. István lett az új pápa. Ő is bűnbocsánat-hívő volt. Néhány püspök azt mondta, hogy akik az üldözések idején megtagadták hitüket, azoknak fel kellene újítani az esküjüket. A pápa velük sem értett egyet.

 A gótok azután, hogy elfoglalták az Azovi-tenger mellett a Krím-fsz.-et, ott római hadihajókat tudtak szerezni. Ezek segítségével 255-re eljutottak Kis-Ázsiáig, ahol nagy pusztításokat vittek véghez. Az ephesosi Arthemis-templomot is – ami az ókori világ hét csodájának egyike volt – kifosztották és részben lerombolták. A templom oszlopai márványból épültek, a tetőzete cédrusfából volt, a szentély szárnyas ajtaja ciprusfából, amit bearanyoztak. Artemisz szobrát arannyal és ezüsttel borították be. [http://latogatok.hu/news.php?extend.5] Úgyhogy volt mit elvinniük a gótoknak.

Az epheszoszi Arthemisz-templom [a kép forrása: https://www.google.hu/url?sa=i&rct=j&q=&esrc=s&source=images&cd=&ved=2ahUKEwjT66K61NLgAhWhyaYKHfvPBtoQjhx6BAgBEAM&url=http%3A%2F%2Fblog.xfree.hu%2Fmyblog.tvn%3Fn%3Dskorpiolilike%26pid%3D76603%26blog_cim%3DAz%2520epheszoszi%2520templom&psig=AOvVaw1ICfzz73ZzDKVgcWxMzyuz&ust=1551038557916494]

 

Az epheszoszi Arthemisz-tempom [a kép forrása: https://www.google.hu/url?sa=i&rct=j&q=&esrc=s&source=images&cd=&ved=2ahUKEwjT66K61NLgAhWhyaYKHfvPBtoQjhx6BAgBEAM&url=http%3A%2F%2Fblog.xfree.hu%2Fmyblog.tvn%3Fn%3Dskorpiolilike%26pid%3D76603%26blog_cim%3DAz%2520epheszoszi%2520templom&psig=AOvVaw1ICfzz73ZzDKVgcWxMzyuz&ust=1551038557916494]

Az epheszoszi Arthemisz-tempom maradványai [a kép forrása: http://fonix-szovetseg.gportal.hu/gindex.php?pg=31119667]

 

Az epheszoszi Arthemisz-templom megmaradt oszlopai [a kép forrása: https://hu.depositphotos.com/112877676/stock-photo-temple-of-artemis-in-the.html]

Az epheszoszi templom Arthemisz-szobrának másolata. A szobor nyakában az Arthemisznek áldozott bikák preparált heréi lógtak. [a kép forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/Artemisz]

 

 256-ban a perzsák fényes győzelmet arattak a rómaiak fölött. Benyomultak Syriába és elfoglalták Arméniát. Antiokheia városát elfoglalták, a görög lakosokat elhurcolták rabszolgának. A város bevételéhez a rómaiaktól ellesett faltörő kost használtak. Ezt az ostrom után szétszerelve visszavitték magukkal Harránig, majd ott hagyták és megfeledkeztek róla. Nem is sejtették, hogy ennek a hanyagságnak 100 évvel később még következményei lesznek… 

 Közben a gótok szerzett hadihajóikkal eljutottak Krétára és Ciprusra, s kifosztották a két szigetet.

Valerianus aggodalma a Birodalomért egyre csak nőtt. Úgy érezte, Róma istenei többet várnak tőle. Ő maga kompromisszumra törekvő ember lehetett: Elnézte volna, hogy a keresztények a magánéletükben tiszteljék Jézust. Otthon. A négy fal között. De elrendelte, hogy a magas rangú keresztény egyházatyák mutassanak be végre áldozatot az állam isteneinek – hogy azok megnyugodjanak végre.

 István pápa persze nem volt hajlandó, így vértanúhalált halt. A következő pápa II. Sixtus lett. Sixtus azt mondta, hogy aki az üldözések miatt megtagadta hitét, az keresztelkedjen meg újra.

 Valerianus még mindig nem érte el célját; úgy látta, határozottabb fellépést kell mutatnia: A Birodalom K-i felében 258-tól halállal büntették a keresztény papokat. A keresztény senatoroknak és lovagoknak „csak” a vagyonát kobozták el, a földek keresztény bérlőire pedig bányamunka várt. II. Sixtust lefejezték.

 Ciprián végül önként tért vissza Karthagóba, hogy ő is vállalja a dicsőített vértanúhalált. A városban el is fogták. Többször megpróbálták őt rávenni, hogy pogány isteneknek áldozzon, de ő megtagadta ezt. Hóhérját kifizette 25 arannyal, s maga kötötte be magának a szemét, majd odanyújtotta kezét, hogy megkötözhessék. Ezután leszúrták őt. A hagyomány szerint keresztény testvéreinek volt lehetőségük rá, hogy felfogják vérét lepedőkkel, kendőkkel, s ereklyeként megőrizzék.

 Úgy tűnik, Róma isteneinek még ez sem volt elég: A Rajnánál betörtek a Birodalomba a frankok és az alemannok.

Ezt látva Gallienust sikerült az új pápának; Dénesnek meggyőznie, hogy békét garantáljon a keresztényeknek. Dénes pápa – mikor lehetővé vált – nagy összegű segélyt küldött a kis-ázsiai püspököknek, hogy azok újjá tudják építeni a gótok által lerombolt templomokat és ki tudjanak fizetni váltságdíjakat.

 Az alemannok és franok ellen Postumus, Germánia Provincia kormányzója védte a területet többé-kevésbé sikerrel. Gallienus császár a helyszínre ment, hogy segítsen neki. Fiát, Saloniust is magával vitte. Colonia (Köln) városában állomásoztak.

--> Virtuális barangolás az ókori Kölnben: https://www.youtube.com/watch?v=RDJL28PSqn0

A csaták után nézeteltérésük támadt: Gallienus császár a hadizsákmányt – a törvénynek megfelelően – be akarta szolgáltatni a kincstárnak, Postumus viszont – az észszerűségnek megfelelően – katonái között akarta szétosztani. Természetesen a katonáknak ez utóbbi volt a szimpatikusabb megoldás. A nézeteltérés odáig fajult, hogy Postumus megtámadta Coloniát. Elfoglalta a várost, minek során Saloniust (a császár fiát) megölték. Postumust a katonái lelkesen kikiáltották császárrá.

 Kapva az alkalmon Gallia tartomány is föllázadt a társcsászárok ellen. Gallia népe úgy döntött, hogy független állam lesznek és ezt el is érték egy időre. Ők is Postumust kiáltották ki császáruknak.

Hamarosan Hispánia, Germánia és Britannia Provinciák is Postumus mellé álltak és őt tekintették császárnak. Ezen tartományok Coloniát tették meg fővárosuknak.

Ekkor frankok törtek be Galliába, s Hispániába is bejutottak. Gallienus a helyszínre ment harcolni. Majd alemannok támadtak Raetiára (ma Svájc) és onnan Itáliára. Eljutottak Rómáig. A senatus által felállított sereg védte Rómát és sikerült is visszaverniük a támadást. A visszavonuló alemann csapatok a hazatérő Gallienussal szembetalálkoztak... a ’találkozás’ a rómaiak számára olyan sikeres volt, hogy a következő 10 évben az alemannok nem háborgatták a Birodalmat. 

 Ugyanakkor a senatus ereje elgondolkodtatta és meg is ijesztette Gallienust és biztos, ami biztos; elvette tőlük katonai vezető posztjaikat.

 Illyricum katonai parancsnoka, Regalianus ekkorra rájött, hogy ő akar lenni a császár. Ugyanis az ő provinciájában az emberek úgy érezték, hogy a központi hatalom elhanyagolja a védelmüket. De Illyricumba beáradtak a szarmaták és megölték Regalianust. Csak magának, Gallienusnak sikerült őket kiűznie, s utána személyesen irányította az általuk elpusztított területek újjáépítését.

Regalianus pénze [a kép forrása: http://www.wildwinds.com/coins/ric/regalianus/i.html]

 260-ban megint több határ mentén akadt gond egyszerre: a szászok, frankok és alemannok csapatainak sikerült D-re tolniuk a határvonalat.

 A perzsák az emesszai ütközetben foglyul ejtették az idősebb császárt, Valerianust. Fia, Gallienus meg sem próbálta kiszabadítani. Talán magának akarta a hatalmat, talán nem volt akkora hadi ereje, vagy talán csak nem ért rá, a birodalom ügyeinek nagyobb felelőssége miatt...  

 Valerianusnak I. Sápúr fogságában az volt a feladata élete végéig, hogy reggelenként felsegítse lovára a perzsa uralkodót. 264-ig élt.

 262-ben Gallienus az egész Kelet kormányzójává nevezte ki Odaenathust, ő pedig gyors hadjáratban Ktésziphonig (a Szászánida Birodalom fővárosáig) űzte vissza a perzsákat.

Gallienus lassan összeszedte erejét, hogy megpróbáljon leszámolni a nyugati provinciák által császárnak kikiáltott Postumusszal is. Megtámadta őt, Postumus azonban sikeresen védekezett.

Odaenathus hatalma viszont kezdett túlzottá válni, ezért megölték őt. Ekkor özvegye, Zénobia magához ragadta a hatalmat Palmüra városa fölött. Fia, Vaballathus még túl fiatal volt az uralkodáshoz. Az asszony önállósította magát és meghódította a római Közel-Kelet nagy részét. Ebből lett a Palmürai Királyság.

 Míg a Római Birodalom az összeomlás felé száguldott, Ázsia nagy Birodalma, Kína a stabilizálódás irányába indult el. Szun Liangot 258-ban Szun Hsziu követte a trónon.

 A következő évben az északi terület ura, Cao Vej megtámadta Kogurjót, ahol Csungcshon volt a király. Ő sikerrel védekezett. 

 Ekkor Cao Vej inkább Szecsuán ellen fordult és azt le is győzte. De nem élvezhette sokáig győzelme gyümölcsét, ugyanis egyik hadvezére megölte és trónra lépett. Így kezdődött a (második) Csin dinasztia uralma.

 A kogurjói királyról, Csungcshonról úgy hírlik, hogy egyszer beleszeretett egy szépséges lányba, akit második feleségévé tett. Ő és az első feleség azonban nagyon féltékenyek voltak egymásra és állandóan a királyt szekálták, hogy előtte egymást befeketítsék. Egy alkalommal, mikor a király már amúgy is elég ideges lehetett a kínaiak támadásai miatt, a második feleség azzal vádolta meg az első feleséget, hogy az egy zsákba varrva a tengerbe akarja őt dobatni. A király szerelme már bizonyára elmúlt, s olyan ideges lett, hogy ő maga dobatta a tengerbe a második feleséget.

 Kína határait is „barbárok” fenyegették: Az északi sztyeppéken élő lovas nomád harcos törzsek ugyanis megerősödtek és időnként összeálltak egy-egy törzsszövetséggé. Ám Kínának sikerült megvédenie a határait.

 Indiában; közelebbről a Kusán Birodalomban 246-ban Vashiskát III. Kaniska váltotta a trónon. 250-ben pedig egy I. Csandragupta nevű uralkodó új dinasztiát alapított.