8. Traianus, a hadakozó császár [i.sz.100-117]

 Ebben a részben csak a Római Birodalomról írok, mert a világ többi részéről csak nagy általánosságban van információim. Ezek a következő részben lesznek benne.

Traianus császár [a kép forrása: https://en.wikipedia.org/wiki/Trajan]

 Traianus császár nem véletlenül nyilvánította semmisnek a dákokkal kötött békét. Ő olyan császár akart lenni, aki növeli a Birodalom területét és helyreállítja annak nemzetközi tiszteletét.

 A dákok fölött 101-ben még mindig Decebal uralkodott, amikor Traianus megtámadta őket. Ezúttal a rómaiak győztek.

 Decebal utána a Duna-Tisza köze É-i részén élő, rómaiakkal szövetséges jazigokat* megtámadva és legyőzve próbált sikerélményt szerezni népe számára.

*A jazigok a szarmatákkal (ők pedig a szkítákkal) rokon nép voltak.

105-ben egy újabb csatában Decebal végső vereséget szenvedett a rómaiaktól. Megpróbált a hegyek közé menekülni, de amikor látta, hogy nincs esélye, kardjába dőlt. Üldözői levágták a fejét és Rómába vitték, hogy a nép előtt büszkélkedhessenek vele.

Trainaus továbbra is motivált volt a Birodalom katonai terjeszkedését illetően. Amikor 114-ben az örmények királya, Parthamaszirisz meghalt, kihasználva a helyzetet elfoglalta Armeniát (az örmények országát) és ha már arra járt, É-Mezopotámiát is.

A következő évben megszerezte a Parthus Birodalom fővárosát, Ktésziphont.

Ettől a római terjeszkedéstől megijedtek a júdeai háború elől korábban K-re menekült zsidók. A Mezopotámiában élők attól féltek, hogy a Párthus Birodalom római kézbe kerülése miatt el fogják veszíteni az ottani kereskedelmi kapcsolataikat. Lázadoznak is a rómaiak ellen, de azok kegyetlenül eltiporták őket.

Más országokban is lázongtak: Egyiptomban a görögökkel csaptak össze a zsidók, Cipruson elpusztították Szalamisz városát. Júdeában is felkelésre készülődnek, de ezt a rómaiak még az elején elfojtották azt.

115-ben Antiokhiában, (Syria fővárosában) egy földrengés zajlott le. Az éppen ott tartózkodó Traianus császár kis híján áldozatul esett neki. A földrengésért felelőssé tett bűnbakok – a korra jellemző módon – a keresztények lettek. A város püspökét, Szent Ignácot le is tartóztatták, majd Rómába hurcolták és ott vadállatok elé vetették.

Traianus a földrengést ugyan túlélte, de a hazaút során vízkórt* kapott és út közben, 117-ben, 64 évesen szívszélhűdésben meghalt. 

*Vízkór = ödéma: A test bármely részén folyadékfelhalmozódás. Lehet ártalmatlan, időszakos dagadás, de akár súlyos, életveszélyes is, ha életfontosságú szervben (tüdő, szív) történik.

Uralkodása alatt a provinciák fejlődtek:

Dacia Provinciában (Kb. mai Erdély) Drobeta közelében épült egy nagy híd a Dunára. A híd 20 hatalmas kőpilléren állt, s egészen a népvándorlás koráig szolgálta az utazókat.

Egy korabeli ábrázolás a hídról [a kép forrása: http://epa.oszk.hu/02300/02321/00028/pdf/EPA02321_Faipar_2010_03-04_29-38.pdf]

...és a híd maradványa ma [a kép forrása: http://www.varak.hu/latnivalo/index/3197--Traianus-hidja-Szorenyben/]

 106-ban Aquincum lett Pannonia Provincia székhelye. Egy korábbi katona, aki egyben tiszteletbeli athéni polgár is volt, és annak idején részt vett a dákok elleni harcokban, most Pannónia Provincia helytartója lett. Ő volt Hadrianus.

Hispania Provinciában is épült egy híd ebben az időben; a Tajo-folyóra.

A Tajo-folyó római hídja [a kép forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/Tajo]

Amikor Traianus meghalt, Hadrianus „talált” bizonyos örökbefogadási papírokat, melyek őt hatalmazták föl a császári trón elfoglalására. A senatus elismerte őt.