6. A Vezúv árnyékában [i.sz.69-100]

 A Római Birodalomban tehát a négy császár éve, 69 végére Vespasianus maradt meg a császári trónon. 71-ben maga mellé emelte fiát, Titust társuralkodóként.

Vespasianus

 Vespasianusnak még annak idején, amikor júdeai helytartó volt, a zsidó háború alatt a bajtársa volt Idősebb Plinius. Plinius és unokaöccse, Ifjabb Plinius a földrajz szakosok egyik „szentje”, mivel részletes feljegyzéseket hagytak ránk a földrajz, csillagászat és természettudomány ókori ismereteiről. Idősebb Plinius megírta 37 könyvből álló enciklopédiáját – Titus császárnak ajánlva –, valamint a Naturalis Historia-t (mely tartalmazza az ókori csillagászati és földrajzi ismereteket) [http://vmek.oszk.hu/05000/05045/05045.pdf – hosszas bevezetés után a 47. oldalon kezdődik el az érdemi rész]. Az ifjabbtól pedig megismerhetjük a Vezúv 79-es kitörésének történetét.

Íme egy-két idézet a Naturalis Historia-ból. Vannak benne kifejezetten bölcs meglátások:

„Valóságként el kell fogadnunk azt, hogy a Nap óriási nagy. Ezt bizonyítja az, hogy az utak mentén több ezer lépés hosszúságban felsorakozó fák árnyéka egyforma hosszú, mintha mindegyik a terület középpontjában lenne, valamint az is, hogy napéjegyenlőség idején az összes forró égövbeli lakosoknak ugyanabban az időpontban van a Nap a fejük felett, azoknak pedig, kik a trópusi körön belül laknak, délben árnyékuk észak felé, napkeltekor pedig nyugat felé esik. Mindezek a jelenségek nem fordulhatnának elő, ha a Nap nem volna sokkal nagyobb a Földnél. A felkelő Nap az Ida-hegységet – bár roppant nagy távolságra van tőle – teljes szélességében átölelve jobb és bal felől körülragyogja sugaraival.”

(A naprendszer méreteit ma sem igazán tudjuk fölfogni, mikor ábrákon láthatjuk az arányokat és km-re pontosan ismerjük a távolságokat. A fenti megfigyelések alapján, egyszerű ókori földlakóként megpróbálni elképzelni, hogy mekkora lehet a Nap – sokunk elméje megbicsaklana ezen.)

„Bizonyos, hogy bár egyszerre keletkeznek, mégis előbb a villám észlelhető, mint ahogy hallani lehet a dörgést. Ezen nem kell csodálkozni, mivel a fény gyorsabban terjed, mint a hang; (ez megint meglepően okos, a további érvelés viszont inkább aranyos) a becsapódás azonban a természet rendje szerint a hanggal egybeesik. A hang a villámlást követi, de nem feltétele annak. A villámot megelőzi a fuvallat, mely a becsapódás előtt keletkezik. A villám sohasem üt abba, ki látja a villámlást, vagy hallja a dörgést (naná, hiszen akibe belecsap, annak nem nagyon van ideje látni és hallani…) […] Az állatok közül csak az embert nem öli meg mindig a villámcsapás, mert az összes többi állatok nyomban elpusztulnak tőle. Bár a legtöbb állat erősebb nálunk, a természet az embert e tekintetben kivételezte.” (Vagy csak nem mesélte el egy állat sem, hogy túlélt egy villámcsapást.)

„A felhők színének és alakjának különfélesége attól függ, hogy a tűz nagyobb vagy kisebb mértékben fordul-e elő benne.” (Ahamm)

„Semmi kétség sem lehet afelől, hogy az etiópiaiak bőrének színe születésüknél fogva azért barna, szakálluk és hajuk azért göndör, mert a naphoz túl közel, égetően forró tájakon laknak. Ezzel szemben a világ ellentétes, jéggel borított tájékán élő népek bőre fehér színű, lecsüngő hajzatuk szőke, a hideg éghajlat miatt durvák. […] A Föld középső részén […] a föld egészséges és termékeny, az élőlények testarányai közepesek […] és képességeik minden vonatkozásban jók. Az itt lakó népek […] hatalmas birodalmakat alkottak”

Afrikáról ilyeneket írt hitetlenkedve: „Azt mesélték, hogy a homoksivatag közepén emelkedik ki az egekig érő Atlasz hegység… hogy az ott lakók nem tűrik, hogy bárki is nappal meglássa őket, továbbá, hogy ezen a vidéken mély csend és borzalmas elhagyatottság honol, az ideérkezők lelkét mély vallásos érzelem és borzalom szállja meg, amikor megpillantják a fellegek felé emelkedő és a hold koszorúját érintő hegy csúcsát. Az éjszakában gyakran csillogó tüzek gyúlnak, amelyeknek fényénél az aegipánusok és a satírák vadul zajongva, a fuvolák és sípok hangja, valamint a dobok és cimbalmok üteme mellett bujálkodnak. […] kopárra perzselt sziklák emelkednek a magasba, továbbá azt, hogy a vidék a forróság miatt még télen is lakhatatlan. […] Azokat, kik ide legközelebb laknak, s kiknek erdői elefántokkal meg kígyókkal vannak tele, canariusoknak hívják, mivel kutyák beleivel és más vadállatok húsával táplálkoznak…”

Egyiptomot és a Nílust már Ázsiához sorolja. Az Ázsia fejezetben ezeket írja:

„A Nílus forrása ismeretlen. Előbb sivatagokon és forró vidékeken, óriási kiterjedésű területeken folyik át […] vize szintjének magassága attól függ, hogy Mauritániában mennyi eső, vagy hó esett. […] Miután a Nílus kilép a tóból, felháborodva azon, hogy homokos helyeken és pusztaságokon kell keresztülfolynia, pár napi járásnyira a föld alá rejtőzik. Majd újra a felszínre tör”…

„India a Favonius szél irányával szemben terül el, és ennek fúvása felfrissíti és egészségessé teszi a vidéket. Ott más az ég, és másként kelnek fel a csillagok; ott évenként kétszer aratnak, és kétszer van nyár; a köztes időszakban a passzát szelek fúvása miatt alig érezhető a tél.[…] 5000 városuk van, de egyik sem kisebb, mint Kosz szigete, és hogy itt 9000 nép él […] India valószínűleg az egész világnak egyharmad részét teszi ki. […] A Gangesztől délre fekvő tartományok lakosainak bőrét a nap sötét színűre festi, de csak bizonyos mértékben, és nem égeti le annyira, mint az aethiopusokét.”

 A 79-es év elején még mindennapi apró-cseprő ügyeikkel voltak elfoglalva a Birodalom lakói. Nyár elején meghalt Vespasianus császár és fia, Titus lépett a trónra. Hogy erkölcsileg is méltó legyen a császárságra, felhagyott korábbi, kicsapongó életmódjával és Bereniké nevű zsidó szeretőjét menesztette Rómából.

Titus

  A továbbra is ügyesen alkalmazkodó Iosephus Flaviust ő is bőkezűen támogatta.

 Közben a Vezúv belsejében észrevétlenül iszonyatos feszültség növekedett. Az utóbbi évtizedekben egy lávadugó zárta el a kürtőt. A távozni nem tudó gázok és gőzök miatt a nyomás okozta feszültség egyre csak növekedett.

Augusztus 25-én éppen Vulcanus istent ünnepelték a Birodalom polgárai. Pompeiben is verőfényes napsütésben igyekezett a tömeg az ünnepségek helyszínére. A szertartás során halakat és kisállatokat dobtak tűzbe. Meglehet, Vulcanusnak nem tetszett az áldozat, mert váratlanul a Vezúv lávadugója iszonyatos erővel kirobbant, kilométer magasra kidobva a vulkáni törmeléket, fülsüketítő robaj kíséretében. A hegy egész csúcsa felrobbant. A vulkáni hamu három napra elsötétítette az eget, de ezt az ottani városok népe már nem látta. Pompeit 7-8 m, Stabie-t 2-3 m vastag hamuréteg fedte be. A két város gyakorlatilag mumifikálódott.

A gőzök-gázok és a légkörbe került hamu mérte az első halálos csapást az emberekre

  Ma a Világörökség részei ezek a városok – Pompeiben tekinthető meg az első ismert „Vigyázz, a kutya harap”-felirat egy padlómozaikon (latinul: „Cave canem”).
 

"Vigyázz, a kutya harap" (Valaki mondja meg, hogy mik azok a "zacskók" az eb oldalán!)

 A magaslégkörbe feljutó vulkáni por és hamu esővel hullott vissza a Vezúvra, s másnap éjfél után ún. piroklasztikus árként (vulkáni sárlavinaként) mintegy 100 km/óra sebességgel Herculáneum városára zúdult. Sok menekülőt a kikötőben ért utol.

piroklasztikus ár

 Idősebb Plinius részben tudományos érdeklődésből, részben azért, hogy segítséget nyújtson a bajba került embereknek, egy flotta parancsnokaként a helyszínre ment. A mentések során azonban annyi mérges gázt lélegzett be, hogy belehalt. 56 éves volt ekkor. Unokaöccse, Ifjabb Plinius is tanúja volt az eseményeknek. Egy részletes levélben el is mesélte azokat a szintén tudós Tacitusnak [http://test.bebte.hu/vezuv/plinius.htm]

 A következő évben újabb tragédia történt: Rómában ismét tűzvész pusztított. 

Titus császár mindkét alkalommal bőkezű anyagi segítséget nyújtott a túlélő károsultaknak.

Titus – sérült pszichéjű elődeihez képest különösen – ügyesen uralkodott: thermákat, utakat építtetett, 100 napon át tartó ünnepségek keretében átadta az Amphitheatrum Flaviumot és mégis teli kincstárat hagyott hátra, amikor 81-ben, 40 évesen meghalt. 

Az Amphitheatrum anno

Az Amphitheatrum most

 Ekkor 10 évvel fiatalabb öccse, Domitianus Rómába sietetett és kikiáltatta magát császárnak.

Domitianus már jól ismerte a ’panem et circenses’ hatalmát s hogy imponáljon a népnek, „érdekes” ötletekkel színesítette a játékokat, pl. nők és törpék gladiátorküzdelmeivel.

Az ő uralkodása alatt Iosephus Flavius – csak ő tudja, hogyan érte el – júdeai birtokára még adómentességet is kapott.

 A helyi tragédiáktól eltekintve viszonylagos nyugalom volt a Birodalomban 84-ig.

Ám ekkor a mai Erdély területén élő dákok* kezdtek el portyázgatni a Balkánon, Decebál vezetésével. Válaszul a rómaiak azonnal bosszúhadjáratokat indítottak, és gyorsan kiépítették a limest, azaz a Birodalom határát kijelölő és védő falakból, árkokból, sáncokból, őrtornyokból és erődökből álló vonalat.

*A dákok egy Erdély területén élt népcsoport, akik a keltákat kísérve kerültek ide Ny felől. Később elkülönültek tőlük, sőt adott területen le is győzték őket.

86-ban a dákok vereséget mértek a rómaiakra. A csata a Vaskapu-szoros közelében zajlott le. (Itt őrzi emlékét egy a sziklába faragott Decebál-portré, mely nem régen készült). Domitianus császár segítséget kért a markomannoktól (az egyik germán törzstől) a dákok ellen, de azok nem segítettek. 

Decebál a Vaskapu-szorosnál

87-ben a dákok királyuknak kiáltották ki Decebált.

A következő évben Domitianus úgy döntött, hogy megbünteti a markomannokat, amiért  nem segítettek neki a dákok elleni csatában. Azonban ez nem jött össze; a markomannokkal szemben is vereséget szenvedett.

89-re sikerül összeszedni magukat a rómaiaknak és végre legyőzték a renitenskedő dákokat. Békét kötöttek velük, s Dacia cliens-királyság lett, vagyis „pártfogolt”. Ez azt jelentette, hogy Dacia elismerte Róma fennhatóságát és köteles volt csapatokat küldeni a római hadseregbe.

 Szintén 89-ben a rómaiak megalapították Aquincum városát. Britanniából helyeztek át ide légiósokat, akik talán nem is bánták, hogy a ködös-borús Albionból a bortermő, termálvizes fürdőkkel teli, napos Kárpát-medencébe kerültek. Feladatuk nem volt más, mint a béke fenntartása és a helyi lakosok, az eraviszkuszok* rómaivá faragása. Szorgalmasan el is terjesztették a napi fürdés szokását, a szabadtéri játékokat és az áldozatok bemutatását.

*Eraviszkuszok: Illír-kelta eredetű nép a Dunántúl ÉK-i részén.

 

Aquincum - városrészlet

Aquincum - városrészlet

  A század végére Domitianust már egyre kevésbé szerette a népe. A császár nem nagyon szívlelhette a vitákat, inkább megszabadult azoktól, akik máshogyan gondolkodtak, mint ő. Vagy egyáltalán gondolkodtak. Így 80-ban száműzte Rómából a filozófusokat, 94-ben pedig a keresztényeket.  Besúgó-rendszert működtetett, és felségsértési pereket tartott.

De végül 96-ban a senatus összeesküvést szőtt ellene, melyben a saját felesége is részt vett. A császárt saját magántitkára ölte meg.

Domitianus

 Még aznap Nervát ültették a trónra. Ő azonnal fölszámolta a besúgók rendszerét, hazaengedte a száműzötteket, megszüntette a felségsértési pereket, amnesztiát adott a politikai elítélteknek. Gabonával látta el a rászorulókat és csökkentette az állami kiadásokat, pl. korlátozta a játékokat. Továbbá betiltotta a kasztrálást. Ám ezek az intézkedések sem nyerték el mindenki tetszését. Nem tudom, hogy a törpék és nők harca, vagy a kasztrálás szokása hiányzott azoknak, akik ellene összeesküvést szőttek. Ezt azonban sikerült időben leleplezni. Mivel Nerva a trónra lépésekor megesküdött arra, hogy senatort nem fog kivégeztetni, az összeesküvőket csupán száműzéssel büntette meg.

Nerva és az ő "stallone-mosolya"

 Miután hatalmát megszilárdította, hogy a jövőről is gondoskodjon, megtette trónörökösének Felső-Germánia kormányzóját, Traianust, s 98-ban valóban Traianus követte őt a trónon, kinek szinte első intézkedése az volt, hogy semmisnek nyilvánította a dákokkal kötött békét.

Traianus

 A század végére a Római Birodalomban nagyot fejlődött a technika és a tudomány. A Colosseum építésénél (80-ban) először használtak cementet és betont. Itáliában ekkoriban használtak először padlófűtést. A két Plinius tudományos működése után 98-ban Tacitus is megírta nagy művét; a Germania c. könyvet, melyben a germán törzseket, azok szokásait és életmódját írta le. Ezeket nem saját tapasztalat alapján írta meg, hanem „összeollózta” különböző forrásokból. Talán azzal a céllal, hogy a fiatal rómaiak elé jó példát állítson, ugyanis idealizáltan mutatta be a germánok hagyomány- és szabadságszeretetét, bátorságát, őszinteségét, de megrótta őket a kockajáték és a sörfogyasztás túlzott mértéke miatt. [forrás: http://mek.oszk.hu/04300/04353/html/01.htm#2]

 János apostol annak idején, amikor Domitianus császár 94-ben száműzte Rómából az összes keresztényt, a görög Patmoszra ment. Az itt megélt látomásait leírta. Ezeket tartalmazza a „Jelenések Könyve”.

Ő is és Iosephus Flavius is 100-ban haltak meg. János az apostolok közül egyedüliként tudott természetes halállal meghalni. Írásaiból képet kaphatunk az akkori Júdeáról, Jézus életéről és tanításairól, s arról, ami a keresztre feszítés után történt.

 Iosephus Flavius feljegyzéseiből megismerhetjük a zsidó háború történetét („A zsidók története”, „A zsidó háború”), illetve az idő távolából köpönyegforgatónak tűnő életmódja miatt már kortársai előtt is védekeznie kellett. Ezt az „Önéletrajz”-ában és az „Apión ellen” című írásában tette meg. Végül is lehet, hogy neki volt igaza. A zsidó háború kirobbanásakor ő megpróbálta figyelmeztetni népét, hogy nem lesz ennek jó vége. Ekkor árulással vádolták meg azok, akiknek jót akart, hát inkább úgy döntött, hogy a továbbiakban magának akar jót. És ennek megfelelően folytatta az életét.

Iosephus Flavius

  A 100. év körül elkészült az a görög hajózási útmutató, melynek címe az „Eritreai tenger leírása”, melyből megtudhatjuk, hogy ekkoriban az Akszúmi Királyság (Afrikában, a Vörös-tenger partján) uralkodóját Zoskales-nek hívták, s hogy a királyság fő exportcikke az elefántcsont volt.

Nem messze pedig a Meroé királyság is gazdag kereskedelmet folytatott Egyiptommal.

A század során a kínaiak meghódították az É-vietnámi területet.

91-ben Ázsia belsejében több hun törzs megadta magát a kínaiaknak és Kína határain belül telepedett le. A többi hun menedékre lelt az Ili-folyó völgyében.

 Az első század utolsó negyedében a Kína és India között elhelyezkedő Kusán államban Kaniska lépett a trónra. Ő északra menve legyőzte a Han-császárok hűbéres városállamait, s ezzel lehetővé tette az indiai eszmék, így a buddhizmus elterjedését Kínában. Kaniska nagy támogatója volt a buddhizmusnak, de a perzsa, görög, hindu isteneket éppúgy tisztelte, mint Buddhát (vagy tiszteletben tartotta mások általi tiszteletüket). [forrás: https://terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/kaniska.html]

 Burmán a pju nép* három legnagyobb városi központja már virágzott, akárcsak a közelben a Funan Birodalom.

*Pju nép: Egy DK-ázsiai ókori nép

 Az óceánt átugorva: D-Amerikában a Nazca területen az egész évszázadra jellemző volt, hogy az időszakos heves esőzések miatt a folyók néha megáradtak és rengeteg termékeny üledéket hordtak szét a sík területen (akárcsak a Nílus Afrikában). A klíma és a körülmények kellemesek voltak (meleg, száraz éghajlat, mégis jól termő föld és a távolból érkező folyók révén elegendő víz. S még az esőerdőkben jellemző trópusi betegségek miatt sem kellett itt aggódniuk).

 A maják Közép-Amerikában ún. preklasszikus korukat élték. Városaikban a köztereket piramisok és a nemesek házai vették körül. A piramisok oldalait isten-ábrázolások és feliratok borították, melyek az uralkodók tetteiről adtak számot. Tikal és Calakmul voltak a legnagyobb városaik, melyek sokat harcolhattak egymás ellen az erőforrásokért.

Nakbe város egy beerdősült piramisa

El Mirador egy beerdősült piramisa