14. A hinduizmus és a buddhizmus fejlődése a 2. században

Manu törvényei

 Ez a törvénykönyv a hinduista jogrendszer alapja. A második században nyerte el végső formáját. Manu egy uralkodó volt, aki a hagyomány szerint közvetlenül a Teremtőtől kapta meg a törvényeket (mint Mózes a Tíz parancsolatot), hogy azután megtanítsa az embereknek.

Ebből hoztam néhány idézetet:

A négy kasztot rögzítette a jogrendszer. Legfelül álltak a bráhmanok (a szellem és lélek emberei), akik felette álltak a királynak is. A második kaszt volt a ksatrijáké. Ide tartoztak a „sportemberek”: A harcosok (katonák), az uralkodók, de pl. a táncosok is. A harmadik kaszt a vaisják; a kétkezi munkások; földművesek, kézművesek, kereskedők. A súdrák pedig a szolgák, a negyedik kaszt. Ennél lejjebb már csak a kaszton kívüliek voltak, az érinthetetlenek; az alantas foglalkozásúak, nyomorékok és külföldiek (egy külföldivel való érintkezés után rituális tisztálkodást kell végezniük).

Néhány törvény a brahmanokról:

 „A bráhmanok minden dolgok urai. Ha a király kincset talál, felét megtarthatja kincstárának, felét azonban köteles a bráhmanoknak adni. Ha ellenben egy bráhman jut ugyanily szerencsés helyzetbe, az egész talált kincset megtarthatja.” „Nem hamis eskü az az esküvés, amelyet hamisan bár, de egy bráhman érdekében tesznek le.” „a bráhmannak sem vagyonát, sem személyét nem sújthatja az igazságos uralkodó; egyet tehet csupán, száműzheti.”

 „Ha egy súdra hetvenkedésből a bráhmanokat kötelességeikre meri figyelmeztetni, az uralkodó köteles a súdra szájába és fülébe forró olajat önteni. Ha alsóbb osztálybeli bráhmanra köp, a király levágatja ajkait.”

„A bráhman nemcsak maga adómentes, de senkit, aki neki szolgálatot teljesít, a király adóval meg nem róhat”

„Csak olyan foglalkozást űzhet a bráhman, amely nem ellenkezik a kasztjával, semmi vagy nagyon kevés kínt okoz más élőlényeknek s amely nem okoz testi fáradtságot. Szolgálnia azonban sohasem szabad másnak. […] legnagyobb tiszteletet érdemel, ha a holnapról nem gondoskodik. A boldogság gyökere a megelégedettség, ezt pedig csak a maga megfékezésével érheti el az ember.” „Kerüljön mindent, aminek sikere másoktól függ, hanem inkább bízzék a maga erejében. Minden, ami mások önkényétől függ: szenvedést okoz; ami pedig az embertől magától: örömet szerez”

A házasságkötésről:

 „Nyolcféle módon lehet házasságot kötni.

1.     Az atya az ünnepélyesen feldíszített leányát maga adja oda egy derékvideletű s a védákban jártas férfiúnak; ez a brahma-szertartás szerint való házasság

2.     Az atya a leányát akkor adja egy paphoz, mikor ez az áldozatot végzi; ez a daiva-szertartás szerint kötött házasság

3.     A vőlegény egy tehenet vagy egy bikát ad ajándékul az atyának, mikor ez a leányát hozzáadja; ez az arsa-szertartás szerint kötött házasság

4.     Az atya az előírt szöveg elmondása közben adja oda a leányát; ez a prajapatya-házasság

5.     A vőlegény gazdag ajándékokat ad a menyasszonynak és a rokonainak; ez az asura-házasság

6.     A jegyeseknek önkéntes egyesülése szerelemből eredményezi a gandhara-házasságot

7.     A leány erőszakos elrablása annak akarata ellenére adja a raksasza-házasságot

8.     Egy alvó, részeg vagy elmebajos leánynak megrontása és elcsábítása adja a paisaca-házasságot, mely a leghitványabb a nyolc közül

Az első hat forma szerint kössön házasságot a bráhman, a négy utolsó ksatrijáknak való, a vájsának és a súdrának az ötödik, hatodik és nyolcadik.”

Némi kivételezés:

„Még a brahman-vendéget is megelőzve kell eledelt nyújtani az újonnan férjhez ment nőknek, gyermekeknek, betegeknek, terhes asszonyoknak.”

A nők „helyéről”:

 „A nő semmit se tegyen a maga akarata szerint; gyermekkorában az atyja, asszonykorában a férje, özvegy korában a fiai rendelkeznek felette. A nő legyen mindig jókedvű, szorgalmas, gondos és takarékos háziasszony. […] A férj ezen a világon és a következő létben boldoggá teszi a feleségét s azért bármilyen hitvány és állhatatlan volna is, a hű feleség mégis úgy tekintsen reá, mint valamely istenre.[…] A nőnek nem szabad másodszor férjhez mennie[…]A hűtlen feleség a következő létben sakálnak fog születni és mindenféle betegségek fogják gyötörni; a derék feleség pedig ugyanolyan sorsban fog részesülni, mint a férje. Ha pedig a feleség előbb hal meg és egyenlőkasztú, a férj égettesse el a holttestét az előírt módon, azután pedig újra megnősülhet.”

A királyról:

 „A király tartozzék a ksatrija kaszthoz. Az ő kötelessége […], hogy az egész világot megvédelmezze.[…] a király igazságosan büntesse meg azokat, akik igazságtalanul cselekszenek […] A büntetés kormányozza az egész emberiséget; az védelmezi meg őt; az őrködik felette, mikor alszik; a büntetésről mondják a bölcsek, hogy az maga a törvény. Helyesen alkalmazva boldoggá teszi a büntetés az emberiséget, de a helytelen büntetés elpusztít mindent. Ha a király nem büntetné szüntelenül azokat, akik reászolgálnak, akkor […]a hitványabbak elfoglalnák a jobbak helyét […] a kasztok […] csakhamar összekeverednének. […] Ezért hát csak olyan király büntethet igazságosan, aki […] maga is bölcs. Az ilyen király legyen szigorú az ellenségeivel szemben, de elnéző a bráhmanok iránt. Az ilyen királynak híre úgy fog szétterjedni a világon, mint az olajcsepp a vízen, a másképpen cselekvő királyé pedig úgy fog összezsugorodni, mint a vajcsepp a vízben.”

„Ha győzelmet aratott, tartsa tiszteletben a meghódított ország isteneit, a jámbor bráhmanokat és adjon nekik kiváltságokat. Vegye tekintetbe a meghódított ország lakosainak kívánságait […] Az ország szokásait hagyja érvényben”

„délben vonuljon vissza […] ebédeljen. […] Az ételt előbb jól meg kell vizsgálni és a védákból vett méregölő rámondsáokkal, továbbá mindenféle ellenszerekkel megtisztítani. Azonkívül hordjon a király állandóan olyan drágaköveket, melyek a mérget hatástalanná teszik. […] Ebéd után szórakozzék a feleségével, de azután foglalkozzék ismét az állam ügyeivel. […] (esti) Étkezés után üdítse fel magát a zene hangjaival, azután pedig térjen nyugalomra, hogy kipihenvén fáradalmait, a kellő időben felkelhessen.”

 És általánosságban a négy kasztról:

„A bráhman hat foglalkozása: tanítás, tanulás, áldozatot bemutatni önmagáért, ugyanezt tenni másokért, ajándékot adni, ajándékot elfogadni. A ksatrija és vájsa nem áldozhat másokért, nem taníthat és nem fogadhat el adományt. Fegyvert viselni és harcolni a ksatrija főfoglalkozása, kereskedni, állatot nevelni és földet művelni a vájsáé. Ha a bráhman nem tud megélni a törvényes foglalkozásából, a kastrija vagy vájsa foglalkozását is űzheti, kivéve a földművelést, mert ez számos élőlénynek a halálát okozza.  A kereskedés űzésénél is nem szabad eladnia olyan cikket, mely valamely élőlény megsértése vagy halála által jön létre […] Ha húst árul, súdrává válik.” [http://mek.oszk.hu/07300/07332/07332.pdf]

A második század során kialakult a buddhizmus két ága; a mahayana-buddhizmus és a hinayana-buddhizmus. A mahayana-buddhizmus a széles út ösvényét jelenti, mely szerint a cél elérni a tökéletes buddhaságot, s ezáltal enyhíteni az összes lény szenvedésén. Követői szerint semmi sem létezik önmagában, csak mások függvényében. Van hat tökéletesség, melyeket sok életen át kell kigyakorolni: az adakozás, az erkölcsösség, a kitartás, a türelem, a meditáció és a bölcsesség.

A hinayana-buddhizmus a keskeny út ösvénye. Követői szerint a megvilágosodást csak kolostori élettel lehet elérni.